Az esküvői szakmában eltöltött 10 év tapasztalatai alapján a lent felsorolt partnerekkel sikerült nagyon jó viszonyt kialakítani és látva a szakmájukon belül nyújtott profizmusukat tiszta szívvel ajánljuk őket a leendő házasulandó párok számára. Partnereink fényképeire kattintva azonnal el is tudsz látogatni a honlapjukra.

A pillanatok mesterei

Suba Ákos - Subafotó

Suba Ákos

HT Photo

Horváth “HT” Tamás

“Suba Ákos vagyok, harmadik generációs fényképész.

1996-ban érettségiztem Balassagyarmaton egy helyi gimnáziumban, ezután 2 évig Budapestre jártam fényképész iskolába. Közben tanulóként segédkeztem édesapám műtermében, ahol még lehetőségem nyílt alkalmazni a hagyományos kézi (ff és színes) filmkidolgozási eljárásokat. A technikai fejlődéseket követve, manapság szinte csak digitális képkidolgozást használok.

Fő profilom az esküvői-és rendezvényfotózás, gyermek- és felnőtt portré, portfólió készítés, kismama- és újszülött fotózás, de emellett a Megrendelőim igényeit figyelembe véve más fényképész munkát is vállalok.”

“A fényképezés, mint egy szerelem tört be az életembe, körülbelül 2005 környékén. Az azóta eltöltött időt csak a tanulásnak, a precízebb kivitelezésnek és a munkámnak szentelem. Mint főállású fényképésznek az a véleményem, hogy az esküvői fotográfia az egyik legnehezebb műfaj ebben a szakmában, mert legfontosabb pillére a kölcsönös bizalom. Ezen az eseményen olyan egyszeri pillanatok és váratlan helyzetek történnek, amiket nem lehet megismételni. Itt újrarendezni a helyzeteket nagyon nehéz, de néha akár humoros pillanatokat is szülhet. Számomra megtisztelő érzés, amikor két idegen ember az életük egyik legszebb napját rám bízza. Azért is kedvelem ezt a munkát, mert szeretek az emberekkel foglalkozni és megmutatni nekik olyan helyzeteket, amibe talán soha nem is gondolták volna, hogy valaha is belekerülhetnek. Örömmel tölt el, mikor a párok a képeket visszanézve elérzékenyülnek és tetszik nekik az a képi hangulat, amit látnak a fotókon. Ezeket a képeket fogják majd megnézni a gyermekeitek, az unokáitok és még sokan mások. Nincs ennél jobb érzés, hogy az általam készült képek maradnak meg rólatok az utókor számára.Célom, az olyan elegáns, exkluzív képek készítése, ami a pároknak örök és időtálló emlék marad.”

A szervezés művészei

Csobán Éva

Csobán Éva

“Az esküvőszervezés a hivatásom

Ehhez a pályához nagyon sok elhivatottság szükséges és nélkülözhetetlen a sok-sok kitartás, tapasztalat, rugalmasság, precizitás, kemény munka és a felkészültség.

Rengeteg esküvő, rendezvény szervezési feladata, kivitelezése van mögöttünk. Jövünk, megyünk, szervezkedünk, ez az életünk. Csapatot alkotunk, csapatban dolgozunk, hiszen egy esküvő megszervezése komoly együttműködést igényel.

Minden esküvőbe teszünk valami egyedit, valami különlegeset vagy valami szokatlant. De a legszebb az, hogy együtt örülhetünk a boldog emberekkel!”

Wedding Way

Kacsák Anita és Pej Fruzsina

“A WeddingWay Esküvőszervezés csapata két olyan precíz, megbízható és tökéletességre törekvő fiatalból áll, akik nem riadnak vissza az extrém kérésektől sem, és akik a pár érdekeit szem előtt tartva valósítják meg az elképzeléseket. Szemléletük alapja a bizalom és az egymás iránti tisztelet. Tisztelet az ifjú pár iránt, akik bizalommal keresik meg őket és tisztelet a partnerekkel szemben, akik hosszú-hosszú éve jelen vannak a piacon, és akikkel megbízható viszonyt kialakítva a legjobbat hozzák ki magunkból a munka terén.”

A hangulat zenei aláfestői

Paál Marci

Paál Marci – Dj mSound

“2010-től esküvőkre, céges rendzevényekre és születésnapi bulikra szakosodtam, ahol igazi házibuli hangulat megteremtése a legfontosabb célom. Fontos számomra, hogy megrendelőim ne kizárólag egy “jó bulit” kapjanak, hanem életre szóló élménnyel gazdagodjanak, ezért  a folyamatos figyelem mellett kiváló minőségű hang-, fény és vetítéstechnikai eszközökkel, valamint szakértő kollégákkal állok rendelkezésükre.

A Magyar Lemezlovas Egyesület tagjaként rendelkezem azokkal a jogosításokkal, melyek a legális munkavégzés nélkülözhetetlen feltételei.

Hiszem, hogy a minőségi zene, egy kellemes környezetben összehozza az embereket.”

Melodies Partyzenekar

“A rendezvény sikerének szempontjából a megfelelő zenekar választás az esténk egyik legfontosabb kulcsa. Fontos szempont, hogy a különböző zenei ízlésű vendégek, egyenként és közösen is megtalálják a számukra legmegfelelőbb zenét és hangzást. A Melodies Partyzenekar az énekes tagok különféle énekhangjaival, a széles és folyamatosan bővülő repertoárral teszi izgalmassá és igazán különlegessé az estét.

Műsorunkban életkortól függetlenül, a legkisebbektől a fiatalokon át egészen az érett korú akár magyar, akár külföldi vendégekig mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló melódiát.”

Balázs Dávid – Dj Dawe

“2003-ban az Országos Szórakoztatózenei Központban sikeres lemezlovas szakvizsgát tettem. Még ez évben valóra vált talán minden kezdő diszkós álma. Bekerültem egy nagyon szép, igényes és hangulatos főiskolás szórakozóhelyre. Itt léptem fel először igazán nagy közönség előtt. Persze emellett folytatódtak a céges partik, különböző iskolai rendezvények és még más klubokban is volt lehetőségem zenélni. Így hetente általában 2-3 bulira hívtak meg lemezlovasként.

A jól felépített, hangulatos esték híre mindmáig terjed. Az állandó helyeken kívül egyre többfelé hívnak. Az ilyen alkalmi bulikon már főleg a nosztalgia zene arat óriási sikereket.”